TEGYÜNK VALAMIT A DOLOGGAL KAPCSOLATBAN MŰVELET
TÖRTÉNET A BOLYGÓ LEGNAGYOBB ÖNKÉNTES KATASZTRÓFAKEZELŐ TEVÉKENYSÉGÉRŐL
AZ EMBERISÉG MEGÓVÁSA AZ ELKÉPZELHETETLEN BEKÖVETKEZÉSE UTÁN.
Az iskolák és az irodák bezárásával kezdődött, amelyet nemsokára az országhatárok lezárása követett, míg végül a kormányok széles körű lezárásokat rendeltek el. Megtanultuk, hogy ez egy új és fertőző vírus, egy láthatatlan fenyegetés, amely miatt megállt a világ.
Egy ilyen feltérképezetlen és ismeretlen dologgal szembesülve a Scientology Egyház nem habozott, és nem várt utasításokra.
Íme, az eddig el nem mondott történet arról, hogy a világ legfiatalabb jelentős vallása hogyan használta ki létesítményeinek, egyházainak és önkénteseinek teljes erejét arra, hogy segítséget és reményt hozzon közösségeknek, létfontosságú vállalkozásoknak és más vallásoknak több mint 120 országban.
A dokumentumfilm bemutatja a számos kihívást, az úttörő újításokat és a diadalokat, amelyek közös történelmünknek e példátlan fejezetét formálták. Ez az egység, az együttérzés és a megalkuvásoktól mentes hajthatatlan ellenálló képesség története. Ezt a történetet mindenkinek látnia kell.
Olyan humanitárius válság idején, amelyből generációnként csak egy adódik, a Scientology Egyház emlékeztette a világot arra, hogy a mi segítségünk feltétel nélküli. Segítségünk az Öné.
MILLIÓK KÍVÁNCSISÁGÁT RAGADJA MEG.
A Scientology szó azt jelenti, hogy tudás. Ez egy modern világ vallása, amely 11 000 egyházból, misszióból és csoportból áll több mint 120 országban és területen. Az Egyház humanitárius és társadalomjobbító kampányai már egész országokra voltak hatással.
E mozgalom középpontjában az a cél áll, hogy segítséget, nagyobb szabadságot és jólétet hozzon minden embernek – felnőttnek és gyereknek. 2019 végén az Egyház egy monumentális évtizedet zárt, amelyben ezt a célt valósította meg azáltal, hogy mindenki számára megoldásokat nyújtott az élet javításához.
A TÁRSADALOM MINDEN RÉSZE A FEJE TETEJÉRE ÁLL.
2020. március – egy új és rendkívül fertőző vírus veszélyeztette a világot, amelyen egyre nagyobb bizonytalanság lett úrrá, és egyre sebezhetőbbé vált. A leállás közepette egy fiatal vallás nagy próbatétel elé került. Ugyanis még egyetlen esemény sem gyakorolt hatást több emberre rövidebb idő alatt.
Mivel ez fenyegetést jelentett az Egyház nemzetközi hálózatára, meg kellett óvnia egyházait, híveit és a közösségeket, amelyekben élnek – mivel a járvány emberek tízmillióira volt hatással, és ennek során szinte minden hit és kultúra érintett volt. A kiterjedése szinte ésszel felfoghatatlan volt.
ÁTFOGÓ MEGKÖZELÍTÉS. AMI SEMMI MÁSHOZ NEM FOGHATÓ.
Ez történt akkor, amikor a világ legfiatalabb jelentős vallása kihasználta csúcsmodern létesítményeit, és aktivizálta nemzetközi közösségét, hogy valódi segítséget nyújtson a Scientology Egyház történetének legnagyobb humanitárius mozgósításával.
VÉDELEM EGY LÁTHATATLAN ELLENSÉG ELLEN.
Az emberiség a történelem során már sikeresen legyőzött járványokat. Az Egyház áttekintette a múlt járványainál alkalmazott megelőző módszereket, és átböngészte a legújabb orvosi kutatások, jelentések és tanulmányok tengernyi anyagát. Hivatalos irányelveket és előírásokat állítottak össze és készítettek el, de volt még számtalan ismeretlen, amivel foglalkozni kellett, hogy elkerüljék azt, hogy az emberek érintkezzenek a vírussal.
Az Egyháznak gyorsan kellett cselekednie, hogy találjon egy olyan formulát, amely teljes megelőzést biztosít – a kültéri területeken és a gyakran megérintett felületeken egyaránt. 99,9999%-os eredményességgel egyetlen termék rendelkezett, amely biztonságos, hatékony és környezetbarát. Ennek a neve Decon7 (D7), és ez a szer kiegyenlítette az esélyeket az Egyház számára.
SZELLEMI SZABADSÁG A FÖLD LEGBIZTONSÁGOSABB HELYÉN.
A Flag a Scientology Egyház szellemi központja. A világ minden táján élő Scientologistok számára ez képviseli a Scientology vallás csúcsát. Nincs olyan hely, amely nagyobb jelentőséggel bírna, mint ez a floridai Clearwaterben található épületegyüttes.
A cél az volt, hogy a Flag 100%-ban vírusmentes maradjon.
A KÖVETKEZŐ MEGÁLLÓ: MINDENHOL.
A tervezés befejezését és az előírások életbe léptetését követően a Scientology Egyház világszerte kampányt indított a teljes megelőzésért. Minden berendezést átállítottak arra, hogy ki tudjanak nyomtatni hatalmas mennyiségű, 7,5 millió Maradj egészséges füzetet, amely tartalmazza a válaszokat az emberek által feltett kérdésekre.
Most először volt egy teljes irányelvcsomag, amely hatékony megelőzési előírásokat tartalmaz, és bárki számára, bárhol elérhető.
ÁLLTÁK A SARAT A BIZONYTALANSÁG ÁRADATA KÖZEPETTE.
Ahogy a világ folyton változó rendelkezések és zavaros előírások útvesztőjében szédelgett, a Scientology önkéntes lelkészek (vagy VM-ek, az angol „Volunteer Minister” rövidítéséből) a világ minden táján akcióba lendültek a Maradj egészséges füzetekkel felfegyverkezve.
A zűrzavar közepette bizonyosságot és tisztánlátást hoztak az embereknek, akik válaszokat kerestek. Amerre jártak, ott nyugalmat teremtettek, és megmutatták, hogy igen, mindig LEHET valamit tenni.
AZ ÉTER HULLÁMAIN. LÉTFONTOSSÁGÚ INFORMÁCIÓK
Miközben az önkéntes lelkészek a világ minden táján terjesztették a „Maradj egészséges” útmutatásokat, a Scientology Media Productionsnél a fő figyelem arra helyeződött, hogy hogyan lehet elterjeszteni ezeket az üzeneteket egy több platformhoz szokott világban. Elkészítettek 21 társadalmi célú hirdetést 21 nyelven, és létrehoztak egy megelőzési eszköztárat, amely a lényegre törő, világos és hatékony megelőzési előírások forrásává vált.
Ez volt az idegközpont egy ideges világ felemeléséhez.
A SZELLEM FELEMELÉSE
A ZENE EREJÉVEL.
A Scientology Media Productions a világ minden táján visszhangzó reményhullámokat akart elindítani, ezért összehozott egy nemzetközi zenészekből álló, valódi sztárokat is felvonultató csapatot. Az együttműködés eredménye az „Adj tovább egy mosolyt” című vidám, pozitív és szórakoztató videoklip lett, amely nagy hullámokat keltett a közösségi médiában, és több mint 100 országban volt jelen.
Annak bizonyságául, hogy a zene egyetemes nyelve képes gazdagítani és megérinteni az emberek életét, több mint 50 zenei ikon nyitotta meg otthonát és stúdióját, hogy fellépjen a „Maradj egészséges” elnevezésű koncerten – ez egy műfajokon átívelő nagyszabású esemény volt, amelyben jelen voltak mély érzéseket kiváltó akusztikus balladák, rockritmusok és minden egyéb.
TÁPLÁLTÁK A REMÉNYT. MEGTÖLTÖTTÉK A SZÍVEKET.
Mivel a globális gazdaságok folyton változásban voltak, a helyi közösség tagjaira hárult az a feladat, hogy törődjenek egymással. Megint az önkéntes lelkészek léptek színre a világ városaiban.
Kansas Cityben például helyi közösségi központokkal dolgoztak együtt, hogy élelmiszert osszanak ki a helyi élelmiszerbankokból és éléskamrákból. Több hónap alatt az önkéntes lelkészek és közösségi partnereik több mint 1,4 millió kiló élelmiszert osztottak ki a rászorulóknak.
A HÁLA, MEGBECSÜLÉS
ÉS TISZTELET JELKÉPE.
Miért adományoztak a rendészeti szervek az önkéntes lelkészeknek „kihívásérméket” – amelyeket polgári személyek ritkán kapnak?
Több mint 80 rendőrőrsöt szereltek fel D7-es készletekkel. Több mint 150 rendőrt képeztek ki arra, hogy hogyan fertőtlenítsék a rendőrőrsüket és a járműveiket. Több mint 1300 járművet fertőzésmentesítettek, több mint 25 000 Maradj egészséges füzetet osztottak ki, és több mint 65 000 négyzetméternyi vészhelyzeti szolgáltatási létesítményt fertőtlenítettek. De mindenekelőtt módot adtak a rendőröknek arra, hogy segítsenek önmagukon és a közösségükön.
„MENNYEI ANGYALOK” A KÖZJÓÉRT.
Az önkéntes lelkészek egyik alapvető célja az, hogy helyreállítsák a szellemi értékeket embertársaik számára. A nemzetközi leállások miatt a világ minden táján elsődleges céllá vált, hogy segítsünk újra megnyitni az istentiszteletek helyszíneit.
Az önkéntes lelkészek számos vallás létesítményeit felszerelték azokkal az eszközökkel, amelyekre szükségük volt ahhoz, hogy újra megnyissanak és újra üdvözöljék a gyülekezetüket.
KIKÖTŐ: AZ EMBERISÉG VÉDELMEZÉSE.
A hét tenger legtapasztaltabb legénysége vezeti, és ez a valaha volt első nem katonai hajó, amelyet az ENSZ Nemzetközi Tengerészeti Szervezete hivatalos képzési terepnek jelölt ki. 2020. március 16-án, amikor a határok lezárultak, a Freewinds volt az egyetlen hajó, amely kiköthetett Aruba kikötőjében.
E sziget számára elengedhetetlen, hogy legyenek nyitott kereskedelmi utak, mert csak így tudja beszerezni a szükségleti cikkeit, a túlélése szempontjából pedig létfontosságú a beutazás lehetősége. A határok lezárása katasztrofális következményekkel járhatott volna. Az önkéntes lelkészek elindultak, hogy együtt dolgozzanak a katasztrófaelhárítókkal. Az ország miniszterelnöke külön engedélyével segítettek újra megnyitni Arubát, és helyreállítani a sziget gazdaságát.
HOGYAN LETT EGY EGYHÁZBÓL FŐHADISZÁLLÁS EGYETLEN ÉJSZAKA ALATT.
Az épület a Midrand régió legmagasabb pontján áll, ahonnan több kilométerre el lehet látni. Egész Johannesburgban ismerik a Kyalami-kastély nevét. Zulu nyelven a khaya lami azt jelenti, hogy „az otthonom”, és a Scientologistok számára ez haladó szintű egyházként és vallási szálláshelyként is szolgál.
De amikor beütött a világjárvány, és elkezdődtek a lezárások, a Kyalami-kastély önkéntes lelkészi katasztrófakezelő központtá vált. Az önkéntes lelkészek több tízezer liter D7-tel felszerelkezve nekiláttak, hogy a létfontosságú funkciókat visszahozzák az ország infrastruktúrájába.
Az első vonalakon dolgozókat figyelembe véve fertőtlenítették a rendőrőrsöket és a tűzoltóállomásokat, továbbá fertőzésmentessé tették az első válaszadók járműveit. Arról is gondoskodtak, hogy a létfontosságú tevékenységekben dolgozók vírusmentes közlekedési eszközökön juthassanak el oda, ahová kell.
Az önkéntes lelkészek országszerte oktatás és fertőtlenítés révén segítettek a legsebezhetőbbeknek abban, hogy elkerüljék a vírussal való érintkezést. Miután az emberek már védve voltak, a következő hangsúly az összes olyan helyre került, ahol az élet, a munka és az istentisztelet zajlik.
ERŐSZAK ÉS FOSZTOGATÁS.
Dél-Afrika nem volt immúnis az egész világon terjedő zavargásokkal és tiltakozásokkal szemben. Egy Alexandra nevű telepen a zavargások megrongálták az egyik legnagyobb bevásárlóközpontot.
De az önkéntes lelkészek ott voltak a helyszínen, hogy kitakarítsanak, és rendet vigyenek a káoszba. Az önkéntes lelkészek vállvetve dolgoztak a helyi közösséggel, és ez az erőfeszítésük arra ösztönözte a közösséget, hogy egyesítsék erőiket – ez magában foglalta a város legmagasabb rangú tisztviselőit is, akik személyesen együtt dolgoztak a VM-ekkel az egész épület fertőtlenítésén. Ez a létesítmény más újonnan helyreállított létesítményekkel együtt pillanatok alatt készen állt az újranyitásra.
ESZKÖZÖK AZ ÉLETHEZ.
Bár az önkéntes lelkészek 2001. szeptember 11. óta minden nagyobb katasztrófa helyszínén ott vannak, és segítséget nyújtanak, egy olyan pontos technológiában vannak kiképezve, amely segít leküzdeni az élet nehézségeit. A Scientology Eszközök az élethez tanfolyamok – mind az interneten, mind személyesen – olyan eljárásmódokra képeznek ki, amelyekkel jobban lehet kezelni a problémákat, és javítani lehet az életünket, illetve a körülöttünk lévők életét. A Scientology kézikönyve tartalmazza azokat az alapelveket, amelyek 19 tanfolyam formájában a mindennapi életünkben felmerülő általános problémákkal foglalkoznak. A világjárvány bekövetkezése után az önkéntes lelkészek segítségével világszerte több tízezer olyan ember ismerte meg, hogy melyek az Eszközök az élethez, aki készen állt a változásra.
TÖBB, MINT EGY SÁRGA DZSEKI. A REMÉNY SUGARA.
A Scientology alapítója, L. Ron Hubbard 1973-ban hozta létre az önkéntes lelkészi programot. Mára ez a világ egyik legnagyobb független katasztrófakezelő csapata.
A világjárvány végéhez közeledve a világ örökre megváltozott. Mindannyian bebizonyítottuk, hogy többet tudunk törődni, többet tudunk segíteni, többet tudunk tenni és többek tudunk lenni. Ez az eltökéltség most minden eddiginél erősebb. Mert a Scientology felett soha nem nyugszik le a nap.
SEGÍTSÉGÜNK AZ ÖNÉ.
Ahhoz, hogy az élet bármely területén javítani lehessen, beleértve a leggyakoribb nehézségeket és kihívásokat, kezdjen el egy ingyenes online Eszközök az élethez tanfolyamot. 19 tanfolyam és film van 21 nyelven. Minden ingyenes.