SZELLEMI TECHNOLÓGIA NYITRA POLGÁRAINAK SZOLGÁLATÁBAN

A Scientology önkéntes lelkészek jóakarattúrája bárkit szívesen lát, ha az illető gyakorlati eszközöket szeretne találni az élet problémáinak kezelésére.

Az önkéntes lelkészek Nyitrára is ellátogattak, hogy a legkülönbözőbb hátterű embereknek kínáljanak segítséget a 19 Eszközök az élethez tanfolyammal.

Szlovákia közép-európai ország, amely Lengyelországgal, Csehországgal, Ausztriával, Magyarországgal és Ukrajnával határos. Nyitra Szlovákia legrégibb városa a Zobor-hegy lábánál, a Nyitra-folyó völgyében. Itt állította fel az európai önkéntes lelkészi jóakarattúra – a hat kontinenst járó 18 jóakarattúránk egyike – jellegzetes sárga sátrát. A Scientology Egyház támogatásával a túrák mindenhová elérnek, hogy ott és akkor segítsenek, ahol és amikor az adott területen élőknek szükségük van rá.

Nyitra polgármesterének áldásával a túra háromcsúcsos sárga sátrát a Svätoplukovo téren állították fel. A VM-sátrakban olyan bemutatótáblákat találunk, amelyek az élet 19 olyan területével kapcsolatban kínálnak információkat, amelyekkel VM Eszközök az élethez tanfolyamok foglalkoznak. Ezek között találunk tanfolyamokat a kommunikációról, a stresszről, a konfliktusok kezeléséről, a házasságról, a gyerekekről, a munkáról, a szervezésről, az etikáról, sőt még a drogokra adható megoldásokról is. Miután végignézték a táblákat, a látogatók még a sátorban részt vehetnek egy ingyenes tanfolyamon abból a témából, amely saját problémájukat kezeli az életben. Ezután anyagokat kaphatnak, amelyeket magukkal vihetnek, hogy otthon is folytathassák a tanultak alkalmazását magukra és másokra.

Nyitra különféle hitű és foglalkozású polgárai a legkülönfélébb problémákkal jöttek be a sátorba, és olyan megoldásokkal és válaszokkal távoztak, amelyekkel korábban nem rendelkeztek. Volt egy hölgy, akinek a veje kilenc különböző drogot szedett; ő a Megoldások a drogokra füzettel távozott. Egy másik nőnek a házasságával volt gondja, és a Házasság füzetet választotta. Egy másik rögtön a sátorban elvégezte a Gyerekek tanfolyamot. Három diák A tanulás technológiája tanfolyamot végezte el, hogy sikeresebb lehessen az osztályában. A VM-ek minden egyes látogatónak személyes segítséget nyújtottak attól függően, hogy konkrétan mire volt szüksége az illetőnek.

A VM-ek szemináriumokat is tartottak, köztük egyet az Emocionális tónusskáláról. A létezés dinamikái szemináriumon az egyik résztvevő elmondta: „Remek dolog, hogy ha valami nem stimmel az életem valamely területén, most már tudom, hogyan kell megoldani.” Egy másik szemináriumon, amely a drogokról szólt, az egyik résztvevő kijelentette: „Most már tudom, hogy a drogok képesek összekuszálni az ember gondolatait, és viselkedési zavarokat okozhatnak, amit már meg is figyeltem valakinél a múltban.” Egy másik szemináriumon, amelyet a konfliktusok megoldásáról tartottak, az egyik résztvevő azonnal kezelni kezdte egy korábbi barátjával kialakult, régóta fennálló zaklatottságát. „Most már tudom, hogy valaki, akivel korábban jóban voltam, miért kezdett el visszahúzódni tőlem, és hogy miért változott meg a viselkedése. Most már képes vagyok kezelni a dolgot!” – mondta.

Nyitra különféle hitű és foglalkozású polgárai a legkülönfélébb problémákkal jöttek be a sátorba, és olyan megoldásokkal és válaszokkal távoztak, amelyekkel korábban nem rendelkeztek.

Emellett aki csak igényt tartott rá, kaphatott Scientology-asszisztokat is, többek között az a férfi is, aki erős hátfájással jött be, amely egyetlen Idegassziszt után eltűnt.

De a média is továbbadta az üzenetet. Ahogy arról az egyik tévéállomás beszámolt: „Ha végigsétál a Svätoplukovo téren Nyitrán, el sem tévesztheti a sárga sátrat... Egy humanitárius programról szól, amely két részből áll: egyrészről katasztrófák idején segítenek, másrészről a látogatóknak az életben fennálló saját problémáikkal kapcsolatban nyújtanak segítséget. Szó van a kapcsolatokról, a munkahelyről, a kommunikációról és arról is, hogy hogyan segíthetünk magunkon ezeken a területeken.”

A három hét alatt, amíg a VM-ek Nyitrán tartózkodtak, a Scientology szellemi technológiájával 2000 embernek segítettek az élet minden területéről. Amikor indulni készültek, az egyik látogató tökéletesen összefoglalta az érzéseit: „Nagyon köszönök minden percet, amelyet rám áldoztak. Fantasztikus békét érzek belül.”



TEGYÜK LEHETŐVÉ A SEGÍTSÉGET!

Az önkéntes lelkészek a világ minden táján és a nap minden órájában készen állnak, hogy bármilyen katasztrófára reagáljanak. Az ön hozzájárulása az önkéntesek utazási költségeit, valamint a katasztrófák áldozatainak élelmiszer- és ivóvízellátását, sátrait és orvosi felszereléseit segít fedezni.