Sikerbeszámolók
„Mivel ambiciózus és kreatív ember vagyok, gyakran támadnak ötleteim arra, hogyan javíthatnám a saját életem, valamint a családom és a barátaim életét. De ezek az ötletek gyakran csak felbukkannak, majd el is tűnnek anélkül, hogy valaha is megvalósulnának. Mindennap új kihívásokkal találkozok az életben, és ezért nagyon könnyű volt halogatni vagy elvetni a terveket – egyszerűen hagytam, hogy a korlátok elém álljanak.
A Célok és Célkitűzések füzet azonban megtanított a csataterv és az átfogó stratégia fontosságára. Most már tudom, hogyan birkózzam meg a problémákkal, hogy tovább tudjak haladni a végső cél felé, vagy hogyan alkalmazkodjak, és hogy értékeljem újra a helyzetet úgy, hogy a nehézségek eltörpüljenek a végső cél mellett.
A technológia teljesen más szemléletmódot adott a tervezésről, és rádöbbentem, hogy eddig túlságosan idealista és irreális nézőpontom volt arról, hogyan lehet sikeresnek lenni. Azt gondoltam, hogy majd egy napon kialakul az egész, és meg fog történni. Most már értem, hogy a siker eléréséhez kemény munka és elhatározottság kell. Biztos vagyok benne, hogy ez a technológia egy olyan rendszert adott, amelyet bármikor alkalmazhatok.
Ahogyan az A Tanulás Technológiája Tanfolyam esetében is történt, itt is kézzelfogható bizonyítékom van arra, hogy mennyire csodálatos ez a technológia. A célt, amit az egyik gyakorlatnál kitűztem magam elé, már hónapok óta fontolgattam, mégsem tettem semmilyen erőfeszítést a megvalósításáért. Most már nemcsak a stratégiám van meg a projekt végrehajtásához, hanem a részletes célkitűzések is, amelyek segítenek lépésről lépésre megvalósítani az ötletemet. Ma már úgy tekintek a jövőbe, hogy a kihívásokat nem akadálynak, hanem lehetőségnek látom – alkalomnak arra, hogy stratégiát és tervezést használjak a siker eléréséhez!” – G. C.
„Elvégeztem a Célok és Célkitűzések Tanfolyamot a Scientology Önkéntes Lelkészek weboldalán. Miután elolvastam az anyagot az interneten, és elvégeztem a gyakorlatokat, alkalmaztam az eszközöket a vállalkozásomban.
Néhány hét alkalmazás után a heti tervezett találkozóim számát 1–2-ről 6–8-ra emeltem, és két új ügyfelet is szereztem, akikkel jelenleg dolgozom. A tanfolyam azért különösen hasznos, mert a gyakorlatok megtanítják az eszközök alkalmazását. Több, mint puszta elmélet. Az eszközök alkalmazása nagymértékben a célon tartja a figyelmet. Minden olyan tevékenységet kiiktatunk, amely nem támogatja a cél elérését, és csak azokat a magas szintű tevékenységeket végezzük, amelyek elvezetnek a célokhoz.
Nagyon élveztem a tanfolyamot, és mindig magamnál tartom a Célok és Célkitűzések füzetet, hogy biztos lehessek benne, hogy napi alapon alkalmazom az eszközöket. Biztos vagyok benne, hogy a vállalkozásom sikeres lesz – és ennek már most látom a jeleit.” – M. H.
Kezdés most